Amikor csomók kötettnek...

//Elvileg lesz, már nagyon rápihente magát a kalandra, az biztos //

// Akkor máma már lesz mesélőnk? //

Miután feláll visszasepri erszényébe az állatfigurákat, majd arca elé húzza kendőjét és visszaveszi csuklyáját. karján Prémjével hagyja el a fogadót és célirányosan az istállókhoz indul. Még egy adag szénát visz lovának, valamint friss vizet, végül leül előtte az állásban.
-Nem fogod elhinni, Geszti... -kezd bele levéve a kendőt arca elől. -Odabent egy gyönyörű férfi állt szóba velem. -arca elé emelve kezét kuncog, miközben lova, mintha csak felkeltett volna érdeklődését a téma hajol le hozzá. Farkasfog a sarokban lévő zsákjába túr és egy répát vesz ki belőle, mit lovának nyújt, majd miután az harapott belőle ő is követi példáját. -Az asztalukhoz hívott, étellel kínált... Nagyon kedves fickó... Ne nézz rám így! Tudom, tudom mire gondolsz! -azzal a répa megmaradt zöldjével játékosan megütögeti Gesztenye orrát és elvékonyított hangon beszélni kezd. -"Nézz tükörbe Farkasfog! Ne légy naiv Farkasfog! Nagyapa is megmondta, ne légy szerelmes Farkasfog..." -majd mélyet sóhajtva még egy répát ad lovának. -Nem leszek... ne félj. De csak egy pillanatra had fürödjek meg az érzésben... -átkarolva vállát mosolyodik el, miközben nekidől a falnak. -Alámerülök ebben a meleg, édes ábrándban... aztán visszatérek a valóságba... Ahol az, kit szeretőmnek nevezek egy éjszakára 5 ezüstömbe került... Ne félj Geszti... Megmaradok neked!

Alors

-Megtiszteltél minket.
Én is felállok, mikor Farkasfog távozik. Miután elment, a tőle kapott tőrt fogva visszaülök, majd a többiekkel kezdem el megtervezni ügyes bajos dolgainkat. Valamivel halkabban beszélek, mint derüűlátó szavaim közben, hogy csak aki nagyon közel jönne, hallhassa körülöttünk.
-Drága Nevena, meg vagy elégedve a cselédekkel és a helyi szolgálókkal? Jó lesz nekünk itt egy hétig meghúzni magunkat?
Válaszát megvárom Sebarthoz fordulok:
-Jó Sebartunk, a szobánk mennyibe került egy hétre?

Farkasfog csendesen belekezd egy szelet kenyér majszolásába, miközben Alost hallgatja. "Milyen derűlátó... szinte irigylem azért ahogy erre a halott vadonra képes tekinteni. Lehet... ezt kell megosztania velem? A kőjurták és lakóik szeretetét?" Miután Alors ásít lassan feláll és meghajol az asztaltársaság felé.
-Köszönöm a vendéglátást és a társaságot, igazán jól esett beszélgetni. Ha nem sértem meg önöket, most távoznék. Tudni szeretném van-e elég vize az én Gesztenyémnek.

A magyarázatot értelmezve figyelmesen hallgatok, végül bólintok.
 -Értem, legalábbis azt hiszem. Köszönjük, hogy megosztottad velünk mindezt. A magam részéről kevés alkalommal tapasztaltam a védő szellemek jótékonyságát, de nyitott szemmel és lélekkel igyekszem viseltetni irántuk.
 Ezt követően a társaság egészéhez intézem szavaimat:
-Szeretném, ha ennétek helyettem is, én ugyanis már nem tudok ennél többet fogyasztani most.
(szavaim közben többször is Farkasfog felé pillantok, hogy értse, elsősorban miatta időszerű a kínálgatás)
 Elégedett szusszanással hátradőlök, majd a jó öreg Sebartra nézve megjegyzem:
-Holnap már remélhetőleg többet tudunk majd a jó Arvesnak köszönhetően. Kíváncsi vagyok erre a városra. Úgy érzem, jó dolgok fognak velünk történni ezen a környéken.
 Egy mosolyt itt újra elengedek Farkasfog felé is.
-Szeretnék itt felfedezni, mint idejövet közben az egyes táborhelyeink környékét a rengetegekben, és a pusztákban! Elvégre ez is egy rengeteg, csak házak, kastélyok, templomok, piacok, fogadók, és nem utolsó sorban arénák rengetege! Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségekkel kecsegtet minket Erion!
 Szavaim egyre lelkesebbek, ugyanakkor halkabbak is. Nyugodt, álmosnak tűnő pillantásokat vetek a körülöttem ülőkre(a szomszédos asztalok felé is), majd kezemet a szám elé tartva egy kisebbet ásítok.

Ygdral

Csendben unottan eszegeti levesét, ugyanakkor nem kell fülelnie hogy hallja a szomszéd asztalnál ülők csevegését.
<Állat szellemek és "baghák"? Mostmár biztos hogy valamiféle sámán...>
Mire a nő mondandója végére ér ő is befejezi ebédjét és az üres tányért félretolva a gőzölgő teáját húzza maga elé és lassú kortyokban iszogatni kezdi, közben lassan de egyre biztosabban szöget üt a fejében hogy hol is kezdje a város feltérképezését?

Újra visszafordul az asztal felé és rá könyökölve neveti el magát.
-Az Erdő Isten mutatja az utamat, állatok, baghák és szellemek segítségével. Nem találkoztam még néppel, akik ne ismerték volna csak épp más néven. -finoman vállat von. -Minden Istenségnek megvannak a maga szolgálói mind a szellemi, mind az anyagi világban. Azon lényeket, melyek képesek a szellemvilágból átlépni az anyagi síkra és akaratuk szerint hús vér alak öltésére is képesek, az én hitem szerint bagháknak nevezzük. Minden Istennek vannak baghái és minden embert figyel és óv egy. -kedvesen mosolyog az asztalnál ülőkre. -Hallottam már más leírást is ezen lényekre... de a lényegük a természetfelettiség és hogy jószándékúak, védelmezőek. Íly módon áttekintve nem csak az én vallásomban léteznek szellemek. -kis szünetet tart, iszik egy korty vizet, majd folytatja.
-Ami pedig magát a szokást és Istenségeink tanítását illeti, Apám élete nagy részét a vadonban magányosan töltötte és ha úgy adódott kerülte azokat, akik az útjába vetődtek. És lássuk be a vadonban igazán ritka egy nap alatt háromszor rálelni a másik nyomaira. Ő ezt a szokást követte, de nem mondta neki senki, hogy ez szabályszerű és kötelezően követendő volna. -kis szünetet tartva nyúlt az étel irányába és egy karéj kenyeret vett a kezébe. -A szellemeim valóban Istenem követei, de a szokások nem mindig közvetlenül a vallásból származnak, úgy értem... Vannak tanítások és törvények, melyek papírra vannak vetve vagy kőbe vésve úgymond. De egy-egy ilyen gesztusnak lehet az eredete tapasztalat... vagy csak egy légből kapott gondolat. Viszont... -emeli fel mutató ujját, látszik, hogy a gondolatsor roppant mód magával ragadta, majd a következő pillanatban kinyitja tenyerét és félre billenti kézfejét, kicsit még vállát is felvonva. -kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezhessük azon elméletet, hogy ezen gondolatokat nem maga az Istenség támasztja bennünk, vagy egy követe, kit utunk egyengetésére rendelt el? És innentől kezdve honnan tudhatjuk biztosan, hogy az, amit mi helyesnek gondolunk vagy érzünk, de nincs a vallás szerint papírra vetve, nem lehet Istenségünknek kedves. Így a mi "vallásunk" valóban tartalmaz ismeretlen tanításokat... mert velünk élve, általunk újak születnek. -miután egy mély sóhajjal lezárja mondanivalóját kíváncsian hordozza végig tekintetét az asztalnál ülőkön.

Alors

-Öh. Köszönöm. Sajnálom, hogy kevés olyan személyt ismertem meg vándorlásaim során, akik ilyen szép szokásokra tanítottak volna.

Lassú mozdulattal átveszem és közelebb húzom magamhoz a remekbe szabott tőrt, és kezemet markolatán nyugtatva folytatom a beszélgetést.
-Tudom, az illem nem így diktálja, de nem lenne talán túlságosan nagy kérés, hogy a továbbiakban is tegeződjünk? Kissé meglepődtem a megszólításon, bevallom, csak hivatalos helyeken szoktak így hívni. Egyébként csak Alors vagyok.

Elmosolyodok bizalomgerjesztően, és fejet hajtok Farkasfog felé. Még mielőtt kínosan érezhetnék magukat asztaltársaim, hogy minden figyelem csak a nőre irányul, kérdést intézek hozzá.

-Egyébként nem sokat hallottam még efféle szellemekről. Ez talán valamilyen általunk nem ismert vallásnak a tanítása?

//Fegyverismeret 2: Ha nagyon különleges, értékes darabnak látszik a tőr, mindenféleképpen megjegyzem magamnak, hogy majd viszonozzam az ajándékot. *KM*//

Vidáman mosolyodik el ,de a szégyenlős zavar még mindig ott bujkál a szemében. Ahogy lesüti tekintetét és tarkójára simítja kezét szinte már szánni valóan ártalmatlannak tűnik... már már bájos.
-Predoc... ennek a helynek a nevét megjegyzem. -újra kihúzva magát, teljes testtel fordul Alors felé, mintha még ezzel is ki akarná fejezni mennyire magához ragadta figyelmét a férfi. -Számomra furcsák az önök szokásai, de tudom, hogy bennem is van bőven furcsa dolog. De így én is el merek mondani valamit, amivel utam során sehol sem találkoztam, nálunk mégis szokás. -óvatosan nyúl övéhez, majd egy míves tőrt vesz elő, tenyereire fektetve nyújtja a férfi felé. A penge meghökkentően finom munka Farkasfog teljes megjelenéséhez képest, ráadásul damaszkolt, a markolat kagyló berakása pedig élénk kék-lila és zöld színekben pompázik... -Alors Dreikdar, egy napon belül harmadszor találkoztunk, tehát a szellemek szerint meg kell osztanunk valamit egymással. Anyám szokását követve legszebb pengém adom neked. Kérlek, fogadd el.

tőr

//-1 tőr levonva A kép nem akart megjelenni, úgyhogy csak a linket küldöm :S//

Alors

-Öhm, természetes, kérdezz..en csak.

A kérdést hallva elmosolyodik, jóindulattal az arcán. Próbál a legkevésbé sem kioktató, inkább tanító hangsúllyal beszélni, mégis óvatosan fogalmazva meg nézetét:
-Valóban, én vagyok a csapat vezetője. Ott, ahonnan mi jövünk, a gyönyörű Predocban ez az illem része. Noha...ez nem feltétlenül igaz. Ha olyasvalaki ül asztalunkhoz, netán hívatlanul, akire nem számítunk, vagy aki ellenszenves, természetesen nem szokás elzavarni onnan, de igen csekély az esély rá, hogy megkínálnám. Útitársaim pedig, koruk és tapasztalataik alapján mind lehetnének e csapat vezetői, e felelősségteljes kiváltságról családjaink történelme, és az a tény tehet, hogy az én akaratom tette lehetővé, hogy útnak induljunk hazámból. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem tartozom nekik tisztelettel és hálával, amiért ily sokáig elkísértek és segítettek engem.
Fontos az is, hogy számomra is előrébb való hűséges hátasomról gondoskodni, és ön azt mondta, hogy az utolsó pénzét abrakra költötte. Ez nem kerülhette el figyelmemet, nemes dolognak tartom. Így tisztába kerülhettem azzal is, hogy ennél az asztalnál jelenleg én vagyok az, akinek a leginkább módjában áll biztosítani, hogy a jelenlevő társaság közül senki ne szenvedjen élelemből hiányt. Az ön esetében, kedves Farkasfog, szintén engem illet a lehetőség, hiszen én ajánlottam, hogy csatlakozzon hozzánk eme szerény ebédre. Márpedig ez igazán csekélység. Úgy tudom, éhes hassal a világ minden táján nehezebb a társalgás. Azt szoktam mondani erre, hogy amíg megtehetjük, addig élvezzük az ételt és az ízeket. Majd koplalunk, ha már nem lesz más választásunk! Jó étvágyat!
"Talán kissé hosszúra sikerült. Nem baj, ezt követően majd beszél másvalaki közülünk."

Ulwen

Mikor rá kerül a sor és Alors őt is étellel kínálja épp olyan arcot vág, mint aki szellemet látott. Kivehetetlenül dadog, hol az ételre, hol a férfire pillant. Végül nagy nehezen össze szedi magát és megköszörüli a torkát.
-Nagyon furcsa ember Ön... -mondja szégyenlősen elmosolyodva. -Kérdezhetek valamit? -pillant Alorsra, a férfi úgy vélheti, így nézhet ki amikor egy ork elpirul. A lány vár és ha amint megkapja az engedélyt, hogy kérdezzen, kis habozást követően meg is teszik. -Ugyebár, ha jól láttam, ön a csapata vezetője. Miért... miért engedi hogy a társai előbb egyenek? És miért kínál... engem is? Én nem vagyok a csapata tagja.

//Ha jól sejtem, ma van az a bizonyos szerda...//
A zene hallatán vidáman ringatom fejemet, és az ujjaimmal is legyintek pár ritmusra.
-Egy kis könnyed zene, én mondom, ez kell nekünk!
Aztán eszembe jut valami, és intek a fogadósnak.
-Fogadós úr! Még egy nagy tállal kérek, olyat, amiből mindenki tud válogatni! Megéheztem ettől a jó muzsikától!

Ha megérkezik az étel, kínálgatom az asztaltársaság minden egyes tagját.

"Addig innen nem állok fel, amíg Mindenki jól nem lakott. Addig érezzük jól magunkat, amíg tehetjük."

Ulwen, Alors, Ygdral(14:22, pár perc)

Alors kérésére a dalnok belefog egy gyors ritmusú, bohókás dalba, amely egy szegény emberről szól, aki vándorol városról városra, de sehol sem talál munkát, mert túl jól végzi azt és mindenki irigykedik rá. Utána egy számotokra ismeretlen nyelven kezd játszani egy hasonló ritmusú muzsikát.

Mindenki

//Szerdától szombatig biztosan nem leszek itthon, ezért sajnos nem tudom megígérni, hogy válaszolok nektek. Ha lesz internet kapcsolat a helyen, ahova megyünk, akkor igyekszem napi egyet legalább írni. Addig is beszélgessetek nyugodtan //

Ygdral

Az ork fordítása után két kanál leves között még azért odabiggyeszt egy mondatot közösül:
- Ahogy a hölgy mondta, köszönöm az invitációt egyelőre nem élnék vele. Kérem bocsássanak meg, de az ajkam nehezen szakad el a szülőhazám nyelvéltől, és még nehezebben áll rá a déli közös pyaronira. - ezzel befejezettnek tekintve a szóváltást folytatja az ebédjét, közben erősen gondolkodva azon mit keres nálla az a faragvány és mihez kezdjen vele.

-Á, vagy úgy. -mondom halkan.
Nyugodtan bólintok, és egy darabig nem fordulok az említett felé.
Várom a zenei aláfestést, ami tovább fokozhatja majd hangulatunkat.

Állja a szürke hajú sokat mondó tekintetét, a mosolytól kissé kirázza a hideg. "Mi járhat a fejében?" Ráncolja össze kicsit homlokát és a nyakában lógó medálba markol. Piros,fekete és natur fa gyöngyök lógnak rajta néhány farkas foggal megszakítva és néhány parányi állat alakú faragvánnyal, hasonlók azokhoz, amelyek még az asztalon hevernek. Vadkan, Farkas, Sólyom, Agancsos nyúl és egy Kobra. Nagyon baljós érzés ébred benne ahogy a szagra is felfigyel. Alaposabban szemléli meg a két kísérőt, szemeit meresztve... De végül csak finoman lehajtva fejét fordul Alors irányába.
-Az úr értette a meghívást és meg is köszönte. Beszélek és írok is erv nyelven, valamint még elfogadhatóan közösül és kiválóan orkkul, amennyiben ilyen jellegű segítségre lenne szükségük... -finoman mosolyodik el magában ahogy teljes testtel visszafordul az asztalhoz és rátámaszkodik. "Minek kérkedsz? Maguk közé hívtak, belátják különbözőséged a vad orkoktól... Csitt." Még egy mély lélegzetet vesz. "Miért került ép hozzá a varjú? Ez egy jel? Vagy csupán az ügyetlenség? Túlságosan meg akarom találni és mindent égi jelnek vélek... Nyugalom. Ha jelt kapok, azt biztosan felismerem majd... de addig is. Fél szem, fél fül a figyelésé... rajtuk tartom..."

Fejemet enyhén lehajtva válaszolok a szürke hajú felé(közös nyelven beszélve):
-Nos, sajnos a válaszát nem értem, de remélem a meghívást önök értették. Ha meggondolnák magukat, szavamnak állok.
Azzal visszafordulok az asztaltársaságom felé, majd a sarokban készülődő bárdhoz:
-Bárd uram, valami vidám nótát, ha kérhetnék!

Ulwen(14:22, pár perc)

Látni ugyan nem látsz semmi feltűnőt a három alakon, mindhárom nagyon nyugodt, keveset mozognak és nem is beszélnek. Viszont ahogyan rájuk koncentrálsz, egy furcsa szag üti meg az orrodat irányukból. Olyan, mintha egy kripta felől hozná annak szagát a szellő. Áporodott, régi, holt.

Miután végignéztél rajtuk megpillantod a nő keze ügyében faragványodat.

Ygdral(14:22, pár perc)

Sem a náluk lévő figurákon, sem a nálatok levőn nem látsz semmi rendkívülit. Egyszerű faragványoknak néznek ki.

Ygdral


Néz az asztalon lévő faragványra miközben a másik asztaltól egy kérdés is megfogalmazódik irányába.
//azon gondolom nem látok mágikus lenyomatot .

Kis hatásszünet után a fehér hajúhoz fordulva ismételten erv nyelven válaszol:
- Igazán megtisztelő, de egyelőre nem élnék ezzel a kedves gesztussal. - Ha esetleg Ulwen is odanézne míg válaszol akkor elkapja a tekintetés és kínosan hosszan bámul rá, mit sem törődve az illemmel vagy hasonló dolgokkal. Ha a nő állja a tekintetét akkor láthatja hogy egy idő után haloványan elmosolyodik majd egy biccent egyet és visszafordul a tányérjához. Gondolataiba merülve kanalazni kezdi levesét.

Farkasfog érdeklődve fordul a másik asztal tagjai felé. "Remek, így ne hívd fel magadra a figyelmet." feddi magát, majd mélyet sóhajtva a három idegenre koncentrál.

//Szeretném megnézni hogy látok e valami furcsát a kísérőkben vagy hogy észre veszem-e a faragványomat az asztalon. Mit dobjak és hányszor?//

//Én is átírtam az előző reagot, hogy ne legyen túl vágó a dolog... amúgy a random number megváltozott, de így is megvan, nem hiába, jók az érzékeim...//

//Bocsánat, akkor ennek megfelelően módosítom az előző reagot

-Igazán szép történet. Úgy látom, a másik asztalnál is felfigyeltek rá.

Odaintek a homályos tekintetűnek(akit könnyedén észrevettem), hogy:
-Ha gondolják, csatlakozzanak! Remek történeteket hallani asztalunknál.